38. rész: Őszinte kirohanások

 - Kisfiú! Eddig rejtegette, de most határozottan kirajzolódik, hogy mi van a lába között. Gratulálok! 
 Ahogy a doki kimondta, elszabadultak az érzelmek. 
 - Fiú?!! - rökönyödött meg Niall.
 - Még szép, hogy fiú - húzta ki magát beképzelten Harry.
 - Az én kisfiam... - érzékenyültem el végül. 
 Aztán csend lett. Próbáltuk megemészteni az információt. Mondanám, hogy teljesen meghitté vált a pillanat és helyreállt a világbéke, de sajnos nem így történt. Azzal, hogy ki lett mondva a visszavonhatatlan, csak még jobban kiéleződött a fiúk közti feszültség. Egyedül azért tudtam imádkozni, hogy képesek legyenek várni a balhéval amíg kiérünk a rendelőből. 
Harry pöffeszkedve, didalittasan vigyorgott Niallre, amolyan "Na mit mondtam" gúnyos pillantással, Niall pedig igyekezett urrá lenni vonásain és nem teret engedni a csalódottságának és dühének.
Finoman megszorítottam a barátom kezét, jelezve, hogy minden rendben van,  ő meg a gesztusra csak hamiskásan rám mosolygott. Tudtam, hogy most nem boldog. Nem olyan boldog, mint kellene, és nem olyan boldog, mint én lennék, ha nem ködösítene el a letörtsége.
 "Hé, kedvesem, ez még nem a világvége!" sugalltam felé, de ő csak lesütötte a szemét és néman megrázta fejét. Harryre pillantottam, akinek az arcán még mindig ott ült a kárörvendő vigyor, majd a vizsgálat befejeztével kétes érzésekkel vettem át az ultrahangról készült képeket. Fogalmam sem volt mit gondoljak. Egyik szemem sírt Niallért, másik meg együtt örült Harryvel. 
Ahogy kiléptünk a rendelőből, Annából azon nyomban kibukott a kérdés.
 - Na?! Kiderült? 
 Lehet, hogy jobban tette volna, ha csöndben marad, ugyanis erre Harry kitört, Niall pedig még nagyobb letargiába süllyedt. 
 - Nekem lett igazam. Fiú lesz!
 - Hát persze, hogy fiú lesz... 
 - Mi van, csak nem fáj az igazság, hogy vesztettél? - gúnyolódott Harry.
 - Harry ez nem egy verseny! - csattant fel Niall. 
 - Igen?! Akkor miért vagy ennyire letörve? Csak nem attól félsz, hogy túlságosan is az igazi apjára fog hasonlítani?  
 Nagyon kihangsúlyozta az "igazi" szót, hisz jól tudta, hogy ezzel Niall velejébe hatol. A szöszi arca fájdalmasan eltorzult és látszólag akármennyire is szerette volna, nem tudott semmit kinyögni.
 - Ohh, te szegény! - kapott a szívéhez ironizálva Harry. - Niall, fogadd már el, hogy akármennyire is kapálózol, sosem lesz közöd a gyerekhez, én vagyok az apja!
 Niall szemében valami átváltott tüzes gyűlöletté, és a tőle oly szokatlan gonosz kajánsággal vágott vissza. 
 - Az lehet. De te meg azt fogadd el, hogy akármennyire is belezúgtál Kamillába, soha nem lesz a tiéd, engem választott! 
 Harryt mintha mellkason szúrták volna, ért a támadás, szemei kikerekedtek, szólásra nyitott száján nem jött ki hang. Reakciójából ítélve Niall szavai telibe találták az igazságot. 
1:1. 
Fujtatva, haragtól fűtve néztek egymásra, és csak másodpercek kérdése volt, hogy tetté fajuljanak az indulatok.
 - Elég! - jöttem ki a béketürésből. - Felfogtátok, hogy ez az egész kivételesen nem rólatok szól?! Csak szerettem volna kiélvezni életem egyik lemeghatározóbb pillanatát, amikor megtudtam, hogy a kisbabám fiú, de nem tehetem, ugyanis ismételten csak is magatokkal vagytok elfoglalva! Napok óta mást sem hallgatok, csak hogy nyuzzátok egymást, hajtjátok a saját igazatokat, miközben még véletlenül sem veszitek észre, hogy ennek nem ez a lényege! Nem az, hogy Harry az önimádatával magához hasonló fiút akart, sem pedig az, hogy Niall azt szeretné, hogy rám hasonlítson a kislány az apja helyett! Mert mit számít, hogy fiú vagy lány, ő akkor is hozzánk tartozik! Azt hittem ha kiderül, végre megnyugszotok, elfogadjátok a helyzetet akármi is lesz és tudunk együtt örülni a születendő életnek! De úgy látszik nem! Önző és gyerekes módon még mindig ezen lovagoltok és elveszitek az én örömömet is! Köszönöm srácok, ezt megcsináltátok! - láttam, hogy mindkettőnek szólásra nyílik a szája, de nem érdekelt a mondandójuk, mára bőven elegem volt belőlük. - Ne, ne szóljatok hozzám, már úgy is mindegy! Csak menjünk haza...
 Haragudtam rájuk, de nagyon. Reméltem, hogy a mondandóm elgondolkoztatja őket egy kicsit, és rájönnek, hogy hülyén viselkedtek. Rájuk zúdítottam ami a lelkemet nyomta, valamit kivéve... azt, hogy Harry belém esett. Felrémlett előttem az ábrázata ami túl spontán és őszinte volt ahhoz, hogy álarc legyen. Képtelen voltam bármit is kezdeni ezzel az információval. Tudtam, ha nagyon mélyen keresgélnek, én is találnék enyhe, visszafojtott érzéseket iránta, viszont erre még gondolnom sem szabadott. Ezt a játszmát már lejátszottuk párszor, és mindig csúnya vége lett. Niall az, aki igazán kell nekem és nem hagyhatom, hogy Harry megint megzavarja a fejemet. Ő csak a barátom. Egy szimpla barát akitől a gyerekemet várom. A gyerekem apja, aki szerelmes belém... aki szeret engem miközben a legjobb barátnőmmel jár. 
Ó, a picsába! 
Szegény Anna! Mit érezhet most? Ha rám ilyen hatással volt ez, akkor mi lehet vajon most benne? Hisz ő is látta ugyanazt, mint én...
Feszült némaságban ültünk a kocsiban. A fiúk előtt sem elvből, sem témát tekintve nem szólalhattam meg, így írtam neki egy üzenetet. 

 "Anna, minden rendben?"

 Figyeltem a mozdulatait. A zsebéhez nyúlt, felnézett, majd egy szomorú pillantás után pötyögni kezdte a választ.
 
 "Persze.😊 Az előbb tudtam meg, hogy a barátom szerelmes a legjobb barátnőmbe, de minden a legnagyobb rendben!"

 "Sajnálom... Szeretnéd ezt megbeszélni egy süti kíséretében? Ha kíváncsi vagy, megmutatom az ultrahangos képeket is!" 

 Várakozóan néztem rá, ő meg rövid örlődés után biccentett egyet. 
 Amint az autó begördült a hotel elé, a srácokat figyelemre sem méltatva, célirányosan a kávézó felé vettük utunkat. 
 Leültünk, előttünk a két érintetlen habos sütemény és beállt a kínos csend. Éreztem, hogy nekem kéne megszólalnom és lelket öntenem belé, ám egy hang sem jött ki a torkomon. Épp úgy festhettem, mint Harry vagy Niall a fél órával korábban lezajlott veszekedés során. 
 - Khm... Izé...
 - Hagyd csak. Most legalább már biztosra tudom. 
 Borzalmas volt látni, ahogy szenved. Miattam. 
 - Jaj, Anna... 
 - Már egy ideje én is észrevettem. Igaz próbáltam nem törődni vele, figyelmen kívül hagyni, de mindig ott volt a levegőben. Ahányszor csak egy légtérbe kerültetek, a háttérbe szorultam. Mindig először figyelt rád, s csak aztán énrám. Ráakaszkodtam, éreztetni akartam vele, hogy kit kell szeretnie. Csak amikor kettesben voltunk kaptam teljes figyelmet, ezért igyekeztem minél több időre magam mellé láncolni. Mert akkor éreztem, hogy engem szeret... egyedül engem - egy pillanatra lehorgasztotta fejét, majd rám emelte tekintetét. Könnyes szemében megtörtség, irigység és beletörődés egyvelege kavargott. - Hogy csinálod, hogy minden küzdelem nélkül a lábaid előtt hever mindenki?  
 - Ez... ez nem így van. 
 Eleresztette a füle mellett gyér viszakozásomat.
 - Mindegy is, ne beszéljünk róla. Harry majd valahogy kimagyarázza magát, én meg hinni fogok neki... mint eddig mindig. Na mutasd azokat a képeket!
 Legszívesebben elmondtam volna neki mennyire sajnálom és hogy higgye el én nem akartam, de féltem, hogy csak rontanék a helyzeten, hisz senki sem tehetett erről, mégis én lettem bánatának okozója. 
Rossz szájízzel elővettem a képeket és nézegetni kezdtük. Egyikünket sem kötötte le igazán, egyaránt az elöbbi téma töltötte ki a gondolatainkat, ami még ott vibrált körülöttünk s beszőtte az agyunkat. 
És egyszercsak megjelent Harry. Már messziről kiszúrtam, hogy közeledik és próbáltam mentálisan elküldeni. Nem kellett nekünk ő most ide. Nagyon nem. 
Sajnos nem igazán fogta a jelzéseket, mert leült közénk. Hát persze... 
 - Bocsánatot szeretnék kérni - fordult felém. "Ahányszor csak egy légtérbe kerültetek, a háttérbe szorultam. Mindig először figyelt rád, s csak aztán énrám." És tényleg... Fenébe!
 Megszólalni sem volt időm, de már folytatta is.
 - Elnézést, hogy olyan lehetetlenül viselkedtem, neked volt igazad, ennek nem erről kellett volna szólnia. Csak túlságosan megörültem a hírnek, és nem tudtam nem Niall orra alá dörgölni, hogy nem lett igaza. Jó tudom, szemétség volt előhozakodnom azzal, hogy nem ő az apja, de elegem van már, hogy ennyire ki akar vonni a szerepből és mindig úgy csinál mintha nekem nem lenne közöm ahhoz a gyerekhez nem pedig neki! De még véletlen sincs bűntudatom, mert ő is ugyanúgy a gyengémbe szúrt... - hirtelen elhallgatott, mintha valami olyan csúszott volna ki a száján amit nem akart kimondani. Lehet, hogy úgy is volt. 
Annára pillantottam, aki kicsit sem volt jobb állapotban, mint Harry érkezése előtt. Úgy határoztam ennél rosszabb nem lehet, szóval öntsünk tiszta vizet a pohárba.
 - Ha már így felhoztad... valamit meg kéne beszélnünk. 
 - Hát jó - sóhajtott - Szeretlek! Ahj baszki, nem tudom hogy kell az ilyet bevallani, nem sűrűn mondtam még ki és még ritkábban éreztem. Ha most nyálas akarnék lenni azt mondanám, hogy a legelejétől, de az nem lenne igaz. Akkor kezdett ez bennem kialakulni amikor átejtettelek. Sajnálni kezdtelek és már ezerszer megbánatam az egészet, de a büszkeségem nem engedte, hogy igazán bocsánatot kérjek. Hiányoztál, és mindent megtettem volna, hogy veled legyek, ám tudtam, hogy te látni sem akarsz. Niallt szeretted, ami teljesen érthető volt, főleg azok után amit veled tettem. Utána persze kerestem a közelséged, de labdába sem rúghattam mellette, aki visszafogadott. Mára már eljutottam arra a szintre, hogy beérjem a barátságoddal, és akármennyire is szar, ne próbáljalak elcsábítani tőle, mert azzal csak neked okozok bűntudatot és szomorúságot. 
 Az egyik felem olvadozott, hogy mekkora változáson esett át Harry, hogy időközben sikerült lelket növesztenie és megérnie az önzetlen érzésekre, a másik felem meg pont ennek szöges ellentétét gondolta. Hogyan lehet ilyen szívtelen, hogy pont Anna előtt vall szerelmet?!
Nagyon óvatosan a barátnőm felé lestem, de ahogy sejtettem, annak ellenére, hogy különösen erős lány volt, az idegei épp most készültek felmondani a szolgálatot, és látszólag nagyon nehezen sikerült visszatartania a kitörni készülő sírást. 
 - Nem így gondoltam! Harry hogy lehetsz ilyen?! Legyél már tekintettel Annára!! - teremtettem le a fiút, akihez teljesen más szavakat intéztem volna, ha csupán kettőnk közt zajlik le ez a beszélgetés.
 - Nem érdekel - vont vállat minden mindegy alapon. - Ha már úgy is ilyen őszinte napot tartunk, neki is megmondom az igazságot. 
 - Anna - fordult a lány felé -, soha nem kellettél igazán. Volt, hogy azért voltam veled, hogy féltékennyé tegyem Kamillát, és volt hogy csak unaloműzésre tartottalak. Egyszerűen csak jó volt, hogy volt valaki aki mindig kéznél van, aki segít féltékennyé tenni vagy épp elriasztani valakit, akivel megjelenhetek a vörös szőnyegen, eljátszva a rajongóval megállapodott szívtiprót, ami valljuk be nem vetett rossz fényt a hírnevemre, a fanok oda meg vissza voltak, hogy a ti példátok alapján nekik is lehet esélyük... és nem mellesleg akit kedvemre dughattam érzelmi kötődés nélkül. Szóval elnézést, ha te többet képzeltél bele ebbe a dologba, mint ami valójában volt, de muszáj volt kihasználnom a lehetőséget, ezekből a szempontokból igazi főnyeremény voltál. Amúgy meg nincs okod panaszra, mindig jól bántam veled, és legalább elmondhatod, hogy járt veled... és benned Harry Styles - a szerinte hatalmas poénon elnevette magát, majd nagyképűen még hozzátette. - Ki ne akarná ezt?
 Monológja befejeztével Anna hangosan felzokogott, és kiviharzott a kávézóból. Bennem egy pillanat alatt felment a pumpa és fordultak át Harry iránt az érzések. 
 - Hogy lehetsz ekkora undorító, kőszívű, aljas féreg?! Pár perccel ezelőtt egy gyönyörű másodpercig azt hittem megváltoztál. Azt hittem képes vagy túl látni magadon és érző lényként létezni! Mekkorát tévedtem!  
 Színpadiasan Harry arcába nyomva a habos süteményt, Anna nyomába eredtem, remélve, hogy még nem jár nagyon messze. 

37. rész: A nagy kérdés

Sziasztok! 
Ne aggódjatok, most nem fogok hosszú szöveget lenyomni, csak azt szeretném tudatni veletek, hogy nagyon szépen köszönöm azt a 4 feliratkozást ami az elmúlt napokban érkezett! Nagyon jól esett, hogy néhányan vettétek a fáradságot és a kérésemre kattintottatok kettőt! Ami azt illeti, hozzá tudnék szokni ehhez a folyamatos növekedéshez, hogy aztán szép sorjában minden kis olvasóm fel legyen iratkozva. De hát nem akarhatok ilyen sokat, majd talán egy szép napon, ha jól viselkedek és megérdemlem.:D
Köszönöm, hogy vagytok nekem es bearanyozzátok a napjaimat! 
Kezdődjön is a rész, ami most megint egy picit pikánsabb lett, ha fogalmazhatok így.;) 
Remélem élvezeteteket lelitek benne, jó olvasást! 

Ölel, Fanni


 Egyszerűen nem lehet megunni a bámulását. Az pedig nagy segítség ennek a varázslatos tevékenységnek az űzésében, hogy álomszuszék, és rendszerint sokkal korábban kelek nála. Reggelente csak felkönyökölök, és a pillantásommal feltérképezem minden porcikáját. Már lassan jobban ismerem a testét, a sajátoménál, ami nem is csoda, őt öröm nézni, olyan akár egy görög isten, én meg mondjuk inkább egy krumplihoz hasonlítok istennő helyett. A hasam mostanában kezdte meg a rohamos növekedést, és lassan kezdem már "nagyon terhesnek" érezni magam, még ha nem is létezik ilyen kifejezés. Mondjuk nem igazán lenne bajom vele, hisz ez a természet rendje, ha az ember gyereket hord a szíve alatt, de akkor már mellem is működhetne úgy, ahogy egy normális terhes nőnek szokott. Ugyanis semmit nem nőtt. Még csak szűknek sem érzem a régi melltartóimat, ami valljuk be kicsit aggasztó, így a legkisebb méretet súrolva. Pedig reménykedtem benne, hogyha már így alakultak a dolgok, legalább azt is megdobja pár számmal ez a gyerek, de nem. Ugyanolyan kicsik és hetykék. Az meg már más kérdés, hogy hogyan fogok ezzel szoptatni, szóval igyekezhetne a természet azzal a lökettel.  
Biztos megértitek miért nem ez a kedvenc testrészem magamon, és azt is megértenétek, ha látnátok, hogy miért imádom olyannyira Niall medencecsontját. Hiába van a kis pocikája ez minden esetben kiáll neki... olyan vonzó, vezeti a tekintetet. Öhöm igen... oda. 
Az utána következő szakasz a hely, ami miatt csak majdnem ismerem jobban a testét az enyémnél. Egy veszélyes övezet ahova csak lopva-pirulva pillantok. Na azt, nem ismerem rajta. Minden mást igen, de azt nem. Pedig lassan kíváncsi voltam rá, hiába ugyanúgy tartottam tőle még egy kicsit. Mi lenne ha... 
Leellenőriztem, hogy mélyen az álmok világában jár, majd úgy döntöttem most jobban szemügyre veszem azt a testrészét is, persze csak így alsógatyán keresztül.
Bátortalanul igaz, de kíváncsiságtól fűtve érintettem meg a péniszét. Persze rögtön meg is ijedtem, hogy mit csinálok, és visszahúztam a kezem, aztán második nekifutásra már lágyan és óvatosan simítottam végig rajta az ujjaimat. Fura érzés volt, de egyben egy kicsit bizsergető is. Ernyedt tagja érintéseimre megduzzadt, majd Niall mocorogni kezdett. 
 - Mmm... mit csinálsz? - dünnyögte álomittasan, csukott szemmel. 
 - Ismerkedek kicsi Niallel - pirultam el. Ha már úgy is lebuktam, minek tagadni.
 - Csak nyugodtan. Kivegyem neked, hogy közelebbről is meg tudd vizsgálni?
 A szeme kipattant, szája pajkos mosolyra húzódott. Fekve maradt, de már nyúlt az alsójához, hogy tetté váltsa szavait. 
 - Köszönöm szépen, de annyira még nem lettünk jóban. Maradjon csak odabent! - odakaptam, hogy lefogjam a kezét mozdulat közben, de akarva-akaratlanul is hozzáértem a nemiszervéhez. Erre felkuncogott, tetszett neki a kialakult helyzet. Meg akartam mutatni neki, hogy azért nem eszik olyan forrón a kását. 
Egy mozdulattal átlendültem rajta és lovagló ülésben a hasára ültem, hogy még véletlenül se valósíthassa meg tervét. A fenekemnél éreztem, hogy idő közben még jobban felizgattam, szóval egy kicsit előre csusszantam, hogy mégse zavarjam meg annyira a vérkeringését. 
 - Uhh... Au, Kamilla az ott nem jó ötlet - nyögdécselt, majd két oldalról megfogva leemelt magáról. Vagyis próbálkozott szegény, de teljesen sarokba szorítottam, úgyhogy rásegítettem picit.
 - Sajnálom, nem akartam fájdalmat okozni.
 - Dehogyis, nem történ... - tolta fel magát ülő helyzetbe. - Bár... ha nagyon bűntudatod van és ki szeretnél engesztelni, akkor vannak ötleteim. 
 A szeme kacéran villant.
 - Mire godolsz? - húztam össze a szemöldököm gyanakodva.
 - Hát tudod nem fair, hogy csak te ismerkedsz, én is szeretnék kicsit felfedezni... - Teljesen megváltozott a hangszíne. Valahogy érzéki volt, és érdes. Olyan igazán vággyal teli. Megcsipentette a pólóm alját és egy egészen aprót felhúzta, ezzel jelezve szándékát.
 - Nem! - vágtam rá talán túl élesen. - Niall, hidd el nincs ott semmi látnivaló. 
 - Kincsem, nem a méret a lényeg!  - ezt már újra az aranyos Niall hangján mondta.
 - Most visszavágnék azzal, hogy ezt biztos csak azért mondod, mert te sem rendelkezel a megfelelő mérettel, de a saját szememmel láttam, hogy a tied koránt sem átlagon aluli - durcáztam.
 Felnevetett.
 - Naa, Kami. Ne csináld ezt! Biztos vagyok benne, hogy nincs semmi baj a melleddel. - újra a pólómért nyúlt. - Szabad?
 Belenéztem abba a kedves szempárba, és rögtön tudtam, hogy nem kell tartanom akármilyen gúnyos megjegyzéstől sem. Tőle nem. Lassan bólintottam, majd ő a lehető legnagyobb óvatossággal áthúzta a fejemen az anyagot. Felettébb fura érzés volt mindössze egy bugyiban előtte ülni, és habár kevésbé éreztem feszélyezve magam, mint azt azelőtt gondoltam, de mégis kicsit tartottam a véleményétől. Csak nézett némán, percekig. Fogalmam sem volt mi játszódhat le benne, az arca nem árult el semmit. De valószínűleg meglepődött, én meg már bántam, hogy engedtem neki. Magam elé kaptam a karjaimat, hogy eltakarjam a szinte semmit.
 - Ne! - kapott a kezemért, hogy elemelje onnan. - Gyönyörű melled van! Tényleg. Szóhoz sem jutok. Soha életemben nem láttam még ilyen tökéletesen kerek cickókat. Higgy nekem, ez sokkal vonzóbb, mint egy nagy, lógós duda! 
 Gyengéden arrébb söpörte a másik kezemet is és tenyerébe vette a mellemet. Bőven elveszett a kezében, de ez valóban egy cseppet sem zavarta. Az érintésétől felgyorsult a szívverésem és szaporábban vettem a levegőt. A másik markát is megtöltötte, majd lehajolt és a szegycsontomra nyomott egy igazán lágy csókot. 
 - Köszönöm - lehelte. - Köszönöm, hogy bízol bennem. 
 Az ölébe kapott, hogy kissé hátradöntve az ajkaival körbe tudja rajzolni a domborulatokat, majd felkúszva a nyakamig oda suttogja.
 - Viszont értetlenül állok a dolog előtt, hogy magadban nem bízol. Csodálatos vagy! 
 - Nem érzem magam annak. Nem érzem  magam se szépnek, se különlegesnek, se hozzád valónak. Nem is értem miért engem választottál! 
 Csak rosszallóan megcsóválta a fejét, majd egész halkan, de a legédesebb hangjával énekelni kezdett.
 - You never love yourself, half as much as I love you. And you'll never treat yourself right darling, but I want you too. If I let you kno-o-ow, I'm here for you, maybe you'll love yourself like I love you, ooh!
  A dal közben odabújtam hozzá, és a mellkasához fordítva a fülemet, hallgattam a szív és a dal gyönyörű harmóniáját. 
 - Mióta ismerlek az az álmom, hogy egyszer csak nekem énekeld ezt a csodát - csúszott ki a számon.
 - De hát már megtörtént ezelőtt. Csaknem fél év is eltelt azóta. 
 A mellkasára támasztottam az államat, hogy fel tudjak nézni a szemébe. 
 - Már tényleg akkor is így gondoltál rám? - kérdeztem, bár a pillantása hamar megadta a választ.
 - Az első másodperctől fogva. 
 Az állam alá nyúlt, hogy magához húzva egy meghitt csókkal édesítsük meg, a már amúgy is varázslatos pillanatot. 
 Miután kimerítettük egy nyálas romatikus film legcsöpögősebb jelenetét, amit csak azért nem osztok meg veletek, hogy nehogy elmenjen a kedvetek a további olvasastól, Niall két csók között így szólt.
 - Mennem kell.
 - Mégis hova? - nagyon nem akaródzott elengednem, főleg hogy nekem is sikerült leimádkoznom róla a pólót. Na jó, ami azt illeti nem kellett sokat könyörögnöm, kézségesen a rendelkezésemre állt már az első szóra.
 - Dolgom van - csak rejtélyesen kacsintott egyet. Ezek a popsztárok lassan az őrületbe kergetnek a folytonos kacsintgatással. 
 - Most ha tapadós, gáz barátnő lennék, akkor megkérdezném mi dolgod, de nyilván elmondtad volna, ha szertnéd, én meg nem vagyok ilyen, meg pff, nem is érdekel amúgy, dehogy. 
 Nem törődöm szemforgatással, enyhén túljátszva próbáltam szóra bírni.
 - Akkor jó, mert valóban nem is szándékoztam megosztani veled - húzta az agyamat.
 - Oké, mert tényleg nem érdekel! - vágtam rá.
 - Oké. 
 - Jó! 
  Sértődötten a felsőmért nyúltam, de Niall elkapta a kezem és magához húzott egy engesztelő csókra.
 - Na, ne durcizz már! Hamar visszajövök! 
 - Bocsánat, hülyén viselkedek... Persze, hogy vannak kötelezettségeid, miattam ne siess - biggyesztettem le a szám. - Csak kérlek azt mondd meg mit csináljak egyedül? 
 - Menj át Annához. Ha jól szűrtem le tegnap, kibékültetek. Biztos van egy csomó megbeszélni valótok.
 - Nem nincs, már nagyon átbeszéltük a dolgokat... - aztán eszembe jutott valami. - Mondjuk lehet, hogy mégis akad témánk ... - most én kacsintottam rá, remélve, hogy ráakad a horogra.
 - Mi, micsoda?! 
 - Semmi, semmi, menj csak a dolgodra -incselkedtem vele tovább. Látszólag nagyon felhúzta magát.
 - Kamilla! Haladéktalanul felszólítalak, hogy mondd el mit készülsz megosztani vele!! 
 - Nem kell tudnod róla. Ahogy nekem sem arról, hogy te mit csinálsz. Kell egy kis magánélet. 
 Tetszett a helyzet, hogy ilyen könnyedén félre tudom vezetni.
 - Jól van, hát így állunk! - keresztbe tette a karját és besértődve felszegte a fejét. Méghogy csak a nők tudnak hisztizni. 
 Nevetve feltérdeltem és nyomtam egy puszit a szájára.
 - 1:1.
 - Igazad van - sóhajtotta. - Érezzétek jól magatokat. Viszont mindettől függetlenül vigyázz Annával. Nem azt mondom, hogy ne adj neki még egy esélyt, de légy óvatos!
 Szükségtelen volt az óva intése, mert addigra már megtanultam a leckét.
 - Hidd el, nem engedem magam megint becsapni.
 Niallel mindketten elkészültünk, és a szobából kilépve a folyosó két ellentétes irányába indultunk el. Én Annáék szobája felé, ő meg ki tudja pontosan hova. 
Időközben valóban kitaláltam, hogy mit is kéne megbeszélnem Annával, de annak nem sok köze volt ahhoz amire Niall gondolt. Csak és kizárólag a személyek passzoltak, semmi több. 
 Bekopogtattam az ajtón, majd miután Harry kiszólt, hogy "Gyere!", gyanútlanul benyitottam. 
 Harry egy szál himbilimbiben ült az ágyon, nem zavartatva magát, hogy én bejöttem. A szemem elé kaptam a tenyerem és határozottan rászóltam.
 - Ha ezt tudom nem jövök be! Miért nem vettél fel valamit mielőtt beinvitálsz? 
 - Minek? Engem nem zavar. 
 Habár nem láttam, de szinte biztos voltam benne, hogy a tipikus Harry féle kaján vigyor ül a képén.
 - Engem viszont nagyon is zavar! Nyomás, vegyél fel valamit!!
 - Jó, ne kiabálj, még felébreszted.
 Rémülten leellenőriztem, hogy van-e igazságalapja Harry mondatának, de a takarókupac mozdulatlan volt. Ellenben Harry ekkor felállt, és direkt előttem szépen, ráérősen átflanglált a szobán. 
 - Amúgy mi járatban? - kérdezte miközben a szekrényben kotorászott.
Azon kaptam magam, hogy a pucér seggét bámulom, így képzeletben jól lekevertem magamnak egy pofont, majd nagy nehezen elszakítva a pillantásom a hátsójáról, válaszoltam.
 - Csak Annától szeretnék kérdezni valamit.
 - Akkor dobd le magad, mert nem most lesz mire felkel.
 - Tudom. Nem egyszer tapasztaltam már ezt a tulajdonságát, amikor egymásnál aludtunk.
 - Kérsz valamit? - turkált Harry a minibárban. 
 - Nem, köszi. 
 Elővettem a telefonom, és hogy valamivel elüssem az időt a Twitter falamat kezdtem görgetni. Már egy ideje űztem ezt a tevékenységet és kezdtem ráunni amikor a sokszori frissítés után megakadt a szemem egy képen. Niall egy bababoltban ruhák közt válogat.
 - Ezt nem hiszem el, szóval ez volt a dolga! - kiáltottam fel teljesen megfeldkezve róla, hogy nem egyedül vagyok. 
 - Kinek? - Harry már mögöttem is termett, hogy meglesse reakcióm kiváltóját. 
 - Niall gyerekruhákat vásárol, pedig jól tudja, hogy felesleges amíg a nemét sem tudjuk - mutattam felé a telefont nevetve.
 - Dehogynem tudjuk - rántotta meg a vállát. - Fiú lesz!
 - Nem, Harry nem tudjuk! 
 Megint egy kicsit felemeltem a hangom, de most nem a meglepődöttségtől, hanem a bosszankodástól. Fogja már fel, hogy nem feltétlen úgy mennek mindig a dolgok, ahogy ő akarja. Hangomra Anna mocorogni kezdett, majd tompa dünnyögést hallottunk a párnák közül.
 - Miért kiabáltok kora reggel?
 - Először is, már közel sincs reggel, mindjárt dél! Másodszor pedig, Harry megint kezdi a hülye teóriáját, hogy biztosan fiú lesz a pici, úgyhogy segíthetnél!
 Felült az ágyban magához szorítva a takarót, és megtörölve a szemeit nemes egyszerűséggel kijelentette.
 - Harry hülye vagy.
 - Kösz, ezt bóknak veszem - röhögött az érintett. - De akármit mondtok én tudom. A heréimben érzem. Márpedig azok nem tévedhetnek, hisz ők csinálták vagy mifene. 
 Megforgattam a szemem és eleresztettem a fülem mellett a Harrys megszólalást. Rájöttem, hogy vele nincs értelme vitatkozni, ám Anna nem hagyta annyiban. 
 - Aha persze, a heréidben érzed. Dugás vágyat maximum, de hogy ezt nem, az is biztos!
 Gondoltam ebből kimaradok, és hagyom, hogy a szerelmesek a maguk módján lerendezzék a dolgot, ezért inkább írtam egy SMS-t Niallnek. Lementettem a vitát keltő képet, amivel időközben megtelt a Twitter, majd elküldtem neki ezzel a szöveggel:

 "Haha, látom mi dolgod van. De sajnos a paparazzik megakadályozták, hogy titokban végrehajtsd a tervedet. A sztár élet hátulütői...  Viszont édesem, ugye tudod, hogy feleslegesen vásárolsz amíg meg nem tudjuk, hogy fiú lesz, avagy lány?😏"

 Néhány perccel később már kaptam is a választ.

 "Fenébe, lebuktam.😔 Persze, hogy tudom, csak nézegettem őket. Nemsokára indulok haza! Puszillak"

"Mm, az most jól esne...😋❤️"

És valóban el tudtam volna viselni egy-két Niall puszit.
Felnéztem, abban a reményben, hogy végre feltehetem a kérdést amiért eredetileg jöttem. Szerencsém volt, mert már befejezték a csatázást. Már ami a szavakat illeti, helyette inkább a nyelvüknek adták át a terepet.
 - Khm! - köszörültem meg a torkom hangosan, hogy magamra hívjam a figyelmet. - Anna van rám néhány perced?
 - Persze mondjad csak - elszakadtak egymástól és mindketten várakozóan néztek rám. 
 - Mármint kettesben... Ahh, nem érdekes! - legyintettem végül, tudva, hogy nem fogom szétrobbantani őket, hisz gyakorlatilag egybe vannak nőve. - Talán még Harry is tud segíteni. Szóval. Mit csináljak Niall szülinapjára? Alig van hátra pár nap, úgyhogy sürgősen ki kéne találni valami ütőset. 
 - Egyszerű - vágta rá Harry -, főzz neki!
 - Mi, miért?
 - Jaj, Kamilla gondolkozz! Mit szeret a legjobban Niall... ? - tette fel a költői kérdést, majd nyomban meg is válaszolta. - Jó, oké téged, de téged már megkapott. Szóval mit szeret utánad a legjobban? A kaját! Ezzel tudod a legjobban levenni a lábáról.
 Tetszett, Harry szájából hallanom, hogy Niall szeret engem. Bár láttam valamit átsuhanni az arcán de azt biztos csak képzeltem. Aranyos volt, hogy igazán segíteni akart.
 - Végre tudsz megint valami okosat is mondani - túrt bele Anna a hajába, aféle okos kutya simogató stílusban, majd hozzám fordult. - Ez valóban ezerszer cukibb és romantikusabb, mint egy buli vagy miegymás, főleg, hogy a szerelmed köztudottan imádja a hasát. Egy dologgal egészíteném ki, amivel igazán különlegessé teheted. Magyar kaját csinálj neki! Oda meg vissza lesz tőle.
 Mint akit fejbevágtak ért a felismerés. Hogy erre én miért nem gondoltam? Hisz  ez zseniális! 
 - Köszönöm srácok! Tökéletes lesz! - hálálkodtam.
 - Azzal köszönhetnéd meg, hogy én is kapok belőle! Kíváncsi vagyok milyen a magyar koszt - mondta Harry.
 - Jó rakok félre neked - mosolyodtam el.
 Az ölemben megrezdült a telefonom és a képernyőn megjelent Niall üzenete. 

 "Jöhetsz a puszidért!❤️"

 - Na nyomás, mert lekésed a puszidat! - ironizált Harry, mire Anna jól oldalba bökte.
 Még egyszer megköszöntem a segítségüket, majd szinte rohantam, nehogy tényleg lekéssem a szóban forgó csókot. 
Niallt már valóban a szobában találtam. 
 - Megjöttem. Még mindig jár vagy már lemaradtam róla? - telepedtem le az ölébe.
 - Még szép hogy jár - csókolt meg hosszasan majd hozzátette. - És még egy meglepi is.
 Benyúlt az ágy mellé és előhúzott egy babakék ajándéktáskát.
 - Niall, mondtam, hogy ne vegyél semmit, amíg nem tudjuk... - A számra tette az ujját, hogy elhallgattasson.
 - Cssss, amíg nem látod mi az! 
 Belenyúlt a zacskóba és előhúzta a világ legpuhább és legaranyosabb babajátékát. Egy sárga tappancsú és fülü plüss nyuszit. 
 - Jézusom, ez végtelenül aranyos! Köszönöm! Vagyis akarom mondani, köszöni! 
 - Tetszik? Amúgy nem kellett írnod, hogy  rájöjjek nem jó ötlet a ruha, ugyanis abban a nyamvadt boltban nem volt más színű csakis kék meg rózsaszín, szóval hamar elvetettem az ötletet. Na meg a méretet sem könnyű eltalálni - vallotta be nevetve. - Így maradtam ennél, ami nem csak hogy iszonyat édes, de sárga lévén abszolút nemtől független, valamint időtállóbb, mint egy ruha, amit szinte rögtön ki is nő. Aztán kitudja, ehhez lehet a végén még kötődni is fog. 
 Eszméletlen cukin mosolyogva, szégyenlősen rántotta meg a vállát. Ekkor még egyikünk sem tudhatta, hogy mennyire igaza lesz.
 - Hihetetlen vagy, mondtam már? - álmélkodtam, hogy mennyire átgondolt és körültekintő. 
 - Azt hiszem nem elégszer. - A szája már a füléig szaladt, látszólag nagyon büszke volt magára. Nem is ok nélkül, így bőven megérdemelt még egy csókot. Esetleg egy tucatot.

 Két nap múlva elérkezett a várva várt vizsgálat, ahol nagy valószínűséggel megtudjuk az oly nagyon vitatott kérdesre a választ. Vajon fiú lesz vagy lány?
Aznap mindenki izgatott volt, és azt várta, hogy kiderüljön, neki volt igaza. Nekem személy szerint már elegem volt ebből, mindegy is volt számomra, ugyanúgy fogom szeretni akármelyik verzió lép érvénybe. Ám a fiúkat nem hagyta nyugodni a téma, a nap minden szakaszában képesek voltak ezen összekapni, úgyhogy ha magam miatt nem is, de hogy véget vessünk ennek a bolondokházának, már én is nagyon imádkoztam, hogy derüljön ki ma.
Odafelé a kocsiban feszült volt a légkör, mindenki ideges volt. Ezúttal nem csak Niallel mentem, hanem Anna és Harry is velünk tartott. Igaz az előbbinek kint kellett maradnia a váróban, és Harryt is csak nagy nehezen tudtuk kibulizni, hogy beengedjék, de sikerült. Igaz kaptunk jónéhány gyanakvó és furcsa pillantást, de kit izgat. 
Két oldalról szorították a kezemet, habár én nem igényeltem, de nem is zavart, ha nekik így jobban esett. 
 Az orvos rákente a zselét a hasamra majd amint a műszerrel vizsgálgatni kezdte, mind a képernyőre tapadtunk. Könnyes szemmel, meghatódva figyeltem a múltkori alkalom óta sokat nőtt csöppség mozgását. 
 - Mondja, ugye fiú lesz?! - türelmetlenkedett Harry.
 - Még nem látok semmit, reméljük mindjárt többet megtudunk.
 Feszült figyelemmel vártuk a hőn áhított választ, az ujjaim már belefehéredtek az erős kezek szorításába.
 - Á, meg is van! - kiáltott fel kisvártatva, én meg ismét a kijelzőre pillantottam és boldog anyai mosoly terült szét az arcomon.