Újra levél Niallhöz

Sziasztok! 
Valaki emlékszik még a levelemre Niallnek, amit tavaly a szülinapján fogalmaztam meg? Eddig azt hittem abban minden benne van, és már nem tudok újat írni... Mekkorát tévedtem. Nagyon jó érzés volt újra kiírni magamból az érzelmeimet, és megosztom veletek még így mielőtt lejárna a szülinapja. 
Nem muszáj végigolvasnotok, hisz ez csak a saját belsőmonológom.. a szenvedésem ami nem túl szórakoztató.
Isten éltessen szerelmem! 😭❤


Kedves Niall! 

Tudom, hogy írtam már neked tavaly, de vannak érzések amikre sosem elegek a szavak. Itt vagyunk. Eltelt egy újabb év és te 23 lettél. Tudod mi változott ezidő alatt? 
Semmi. Mindössze annyi, hogy idősebbek lettünk. De ez mégis mit változtathatna meg? Talán azt, hogy megértem és kinőttem azt a reménytelen dolgot, hogy téged szeretlek. Viszont mint egy éve említettem, ez szerintem nem olyan dolog amit ki lehet nőni, hiába próbálkozok vele erősen. Az érzések nem olyanok amiket csak úgy kényünk-kedvünk szerint irányítani tudunk. Pedig mindenki mondja nekem, hogy "Fanni, fejezd ezt be és keress egy elérhető fiút!" De nem értik meg, hogy nem megy! Hogy akármennyire is hülyén hangzik, én érzem, hogy nekem te vagy az igazi. A másik felem, a lelki társam, aki nekem lett teremtve. Ők nem tudják, hogy minden éjjel az ölelésed hiányával alszom el. Hogy minden arcban téged kereslek. Ők nem tudják hogy szeretlek, és hogyha tudnék repülni, hozzád mennék haza.
De vajon te befogadnál-e a szívedbe? Mindig szeretném azt hinni, hogy igen. Szeretném azt hinni, hogy nem vagy felszínes, mint a hírességek többsége. Hogy képes vagy a külcsíny alá látni, és azt előtérbe helyezni ami odabent van. Szeretném azt hinni, hogyha egyszer találkozunk, te is éreznéd mindazt amit én... hogy összetartozunk! De mindez hülyeség, csupán egy húszéves magányos lány  dédelgetett álmai. Hogy is képzelhetek ilyet? Nevetséges még csak a feltételezés is, hogy te, aki bárkit megkaphatsz, pont egy olyan lányt válassz mint én. Lehetetlenség... és mégis. 
Ha a pletyka igaz volt, a lány akinél talán megállapodott a szíved, nem sokban különbözött tőlem. Aranyosnak tűnt, természetesnek, okosnak, és teljesen átlagosnak. És pont ezért küldött a legjobban padlóra... Mert akár én is lehettem volna! Előtte akárhányszor hírbe hoztak egy modellel, csak legyintettem, hogy ugyanolyan vagy mint a többi. De egyik sem bizonyult igaznak, ezzel ellentétben. És ez volt a legszörnyűbb érzés a világon... hogy talán mégis olyan tökéletes vagy mint amilyennek a képzeletemben élsz. 
És ha minden igaz most többé-kevésbé boldog vagy. Pihensz, szórakozol, talán még a szerelmet is megtaláltad. Ez engem is boldoggá kell hogy tegyen, nem igaz? Arról szól a szeretet, hogy a másiknak a legjobbat akarjuk, mégha ez nekünk fájdalmat is okoz. 
Mert fáj... Fáj, hogy mást választ a szíved. Fáj, hogy sosem találkozom veled, akár csak egy érintésre, egy ölelésre... egy csókra. És fáj, hogy mindennél jobban hiányzol az életemből. 
Csak hallgatom a régi zenéket és nézem a mosolyod remélve, hogy csillapul a hiány. 
De nem. Valószínűleg sosem fog és ebbe bele kell törődnöm. Most már csak abban reménykedhetek, hogy így vagy úgy, mint előadó visszasétálsz az életembe, és a hangoddal enyhíted a fájdalmam. Mert a hangod éltet engem, legfőkeppen ez a sor: 
"You never love yourself, half as much as i love you" 
Amit mindennél jobban szeretnék, hogy nekem szóljon...
 Boldog szülinapot édesem! Remélem egyszer ezt élőben is közölhetem veled.
 Addig is, maradok rendületlen képtelen reményben, 

       Fanni