42. rész: Az anyukája nem kedvel engem, pedig ő mindenkit szeret

  Nahát, sziasztok! 

 Nem, ne féljetek nem jön a szokásos szabadkozás és bocsánat kérés áradat. Nem, most nem és már nem is fog... Ez a rész nem csak egy igazán nehéz szülés volt, de az elmúlt több mint két hónapos "nemmegy" alatt rádöbbentem valamire. Hogy már nem vagytok velem. Nem olvassa szinte senki, úgyhogy eléggé lazára fogtam a figurát és volt hogy hetekig hozzá sem nyúltam. Vagy csak sorokkal toldottam meg. Egyik okból, mert ez egy töltelék rész volt, ami soha nem akart befejeződni, amin, a blog történetében először, mondhatni szenvedtem. Most jönnek majd az okos javaslatok, "Hogyha szenvedés ez neked minek csinálod? Csak is örömmel érdemes írni". Ez valóban így igaz, viszont az már egy másik dolog, hogy én még mindig imádom ezt a sztorit és be szeretném fejezni. Úgy ahogy elterveztem. Mert a következőkben jön az a szakasz amire több mint másfél évet vártam, hogy írhassam, úgyhogy nem most fogom feladni! Igen, ez egy összekapart rész lett, amit még csak nem is akartam gyorsan összehozni, mert időközben észrevettem, hogy nincs kinek... Volt egy csúnya koppanásom, amikor fejbe vágott a valóság, hogy a korábbi több százas olvasóközönségem egy-kettőre csökkent. És rendben van, elsősorban magamnak írok, de azért mindig tudott motiválni a lelkesedésetek. Mert a siker az egyfajta löket és megerősítés. És visz előrébb, hogy tudom, izgultok, várjátok én meg majd boldog mosollyal nézem az örömötöket. Mert egy írónak ez a hivatása,  érzelmeket előcsalogatni, legyen az öröm, bánat vagy düh. Igazán szórakoztatni a közönséget, az a mi boldogságunk. Na és akkor vissza is kanyarodtunk oda, hogy miért nem siettem vele... mert csak magamnak minek? Ha egyedül engem érdekel már csak ez az egész, akkor akar befejezhetem fél, egy vagy tíz év múlva is... pont úgy ahogy elterveztem. Vagyis nem pont úgy. Képzeletemben mindig vagy ötvenen reagáltok a végére, szidtok, sírtok, örültök, és köszönitek meg, hogy megírtam nektek, én meg ennek a százszoros hálájával viszonzom. És igen, valószínűleg így is történt volna. Ha egy éve befejezem. Még a csúcson és nem húzom egyre hosszabb kihagyásokkal. De hát így van ez... egyszer fent, egyszer lent. És én csak végig írom itt csöndben, immáron önmagamban, ahogy elindult. 
Ja, hogy mégsem lett ez olyan rövid? Nem így terveztem, csak kijött belőlem. Ha ezeket a sorokat olvasod akkor már ketten vagyunk. Szóval szia! Örülök, hogy jöttél. Érdekel mi lesz a szereplők sorsa? Igen? Akkor nincs más dolgod, mint tovább olvasni! 
Ha nem, az sem baj, elvagyok én itt egyedül.

Fanni



 A privát bulink úgy lett ahogy jósoltam. Fantasztikus hangulat kerekedett és minden pucc nélkül is mindenki jól érezte magát... voltak akik a kelleténél jobban is. Öhm, igen. Louis és Bess néhány pohárka után jobban összemelegedtek, mint tervezték, de Eleanornak erről nem kellett tudnia. Legalábbis Lou szerint. Azt mondta Bess csak egy kaland volt, nem számít semmit és nem akarja megbolygatni a kapcsolatukat emiatt, mert szereti Elt. Én viszont láttam a szemében, hogy ez nem teljesen így van. Az egyedüli igazság az egészben annyi volt, hogy valóban nem akarta elveszíteni Eleanort, de nem azért mert szerelmes, hanem mert egyszerűen csak fél a változástól. Fél felrúgni a mondhatni boldog, békés állandóságot, hiába nem érez már többet a lány iránt baráti szeretetnél, és hiába vonzódik tagadhatatlanul Besshez. Ezért ő mégis hazudik saját magának, mert nem mer szembenézni a legnagyobb félelmével... az ismeretlennel. Igen, íme a spontán, bevállalós Louis lelkének legmélye.
Csak reménykedni tudtam, hogy egyszer megjön az esze és megteszi azt a lépést, amit már rég meg kellett volna, hogy aztán felhívja Besst új esélyt adva az itt berekesztett románcuknak. Őszintén szorítottam ezért, tényleg összeillenének. Mindkettő olyan elviselhetetlenül aranyos. Azt hiszem ez a legjobb jellemzés rájuk.
 Niall és Harry betartották az ígéretüket az orvosnak és attól fogva különösen nagy figyelmet fordítottak rám és az egészségemre. Már-már idegesítően sokat. Ha rajtuk múlott volna tényleg felhízlalnak, mint egy malacot és kényszerítenek az egész napos ágynyugalomra, ám én minden erőmmel tiltakoztam ez ellen. Nevetségesnek tartottam ezeket az "óvintézkedéseket" , és mások segítségével próbáltam jobb belátásra bírni őket, hogy sok amit csinálnak. Nem nyertem meg a harcot, de sikerült kompromisszumokat kötnünk. Például, hogy naponta legalább ötször étkeznem kellett, - amire sosem felejtettek el figyelmeztetni - de mindössze annyit, amennyi jól esett. Viszont amiben teljesen hajthatatlanok voltak, az a végleges koncert megvonás. Kérlelhettem őket akárhogyan, de rettegtek az eset megismétlődésétől, így a turnéból hátramaradt néhány showt a szállodaszobában unatkoztam végig. Mondanom sem kell, hogy nagyon jól szórakoztam ott egyedül miközben a fiaim a színpadon buliztak... Ja hopp, mégsem. Leginkább csak ültem a kanapén túlméretezett 1D-s pólóban, egy könyv vagy egy film társaságában, és igyekeztem nem arra gondolni, hogy milyen távol is van tőlem most a szöszim. Az első ilyen alkalommal amikor hazajött és meglátta az állapotomat, nemes egyszerűséggel kiröhögött. 
 - Bandás felső? - húzta fel a szemöldökét jót mulatva rajtam. - Szexi. 
 - Jó, na! - kaptam magam elé a karom, eltakarva a cikis szerelésem. - Hiányoztál...
 Megajándékozott a világ legédesebb mosolyával és továbbra is cukkolva bár, de a karjaiba vont.
 - Te is nekem, de akkor sem értem hogyan segít ezen a poló. 
  - Legalább ez az örömöm hadd legyen meg, ha a koncert élményét elvetted tőlem - biggyesztettem le a szám sértődést tettetve. Vagyis többnyire tettetve, de így is megtette hatását, sikerült bűntudatot ébresztenem benne.
 - Kincsem tudod, hogy csak a te érdekedben... - kezdte volna a mentegetőzést, de elhallgattattam. Azért nehogy már ő érezze magát szarul, csak mert vigyáz rám. 
 - Tudom.
 - Amúgy visszavonom a polós beszólást, észvesztő vagy benne - próbálta menteni a menthetőt, én meg csak fejcsóválva elnevettem magam. 
 - Ajánlom is. 
 
 Szerencsére azért nem sok nap telt el így, Niallt várva haza a "munkából", ugyanis közeledett a turné vége. Az utolsó fellépések, az utolsó pörgés. Hogy aztán végre bekövetkezzen a jól megérdemelt pihenés, ha csak egy rövid időre is. A nyugalom, ami mint tudjuk ilyen mértékű hírnév mellett minimális, de mégis egy hangyányival több, mint a turné idején. Ilyenkor van egy kis idejük magukra, az átlagos dolgokra, barátokra, családra. Mindnyájan haza igyekeztek először és olyan jó érzés volt látni az arcukon a kitörő örömöt a rég nem látott otthon gondolatától. Nem bántam, hogy el kell búcsúznom tőlük egy-két hétig, hisz most arra volt szükségük, hogy azokkal a szeretteikkel legyenek akiket ritkán látnak, az én képemet még unhatják sokáig. Annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor Niall megkért tartsak vele meglátogatni a szüleit. Először igyekeztem udvariasan visszautasítani, mondván, nem akarok zavarni, hadd legyen egy kicsit velük is, de közben magamban majd szétrepedtem a boldogságtól, hogy vagyok neki olyan fontos és bemutat otthon. Ez egy nagy lépés, amit általában csak akkor tesznek meg az emberek, amikor hosszútávra terveznek, és  komolyan gondolják a kapcsolatot. Ahogy ezek szerint Niall is. Megnyugvással és boldogsággal töltött el ez a tény. Természetesen végül örömmel  fogadtam el a meghívást, mindamellett, hogy egy csöppet tartottam is tőle. Mert mi lesz, ha nem fognak engem kedvelni? Ha úgy gondolják nem vagyok elég jó a fiúkhoz? 
Napokig őröltem magamban ezt a félelmet mire már a magángépen ülve ki mertem mondani Niallnek. 
 - Jajj te butus, - nevetett ki édesen, úgy mintha egy kisgyerek lennék, aki épp most mondta, hogy egy szörny van az ágya alatt - már megint hülyeségen kattogsz. Először anyuhoz megyünk, és ő mindenkit bír. Nyugi - simogatta meg a hajam bátorítóan. - Meg különben is. Olyan nincs, hogy téged valaki ne szeressem. Egyszerűen képtelenség.
 Szégyenlősen mosolyogva megforgattam a szemem, majd a kis füllentősnek szelíden az orrára koppintottam. 
 - Elfogult vagy. 
 - Csak szerelmes - húzta csibészes félmosolyra a száját, amit én olyannyira szerettem. 
Az út további részében elővettem a telefonom, hogy kipróbáljak egy új játékot, amit előző este töltöttem le. Az volt a lényege, hogy minél előrébb juttassam a golyót, úgy hogy nem ér hozzá semmihez. Természetesen, mint minden ilyen ügyességi játékban, ebben is béna voltam. Egy óra játék után se sikerült tovább jutnom a második szintnél. Egy idő után Niall is izgalmasabbnak találta a szenvedésem a kezében tartott újságnál, így mivel közönséget is kaptam, a teljesítményem az eddigi botrányosan rossznál is lejjebb esett. Nem telt bele két perc, de a fiú megelégelte amit művelek, és csak úgy egyszerűen kikapta a kezemből a készüléket. 
 - Héé! - háborodtam fel.
 - Neked ez nem megy. Megmutatom hogy csinálják a profik. 
 És mint egy nagyra nőtt gyerek bele is vetette magát a játékba. Zabálni való volt, és kétség kívül jobban illett a kezébe a telefon. Igen ám, de én elfoglaltság nélkül maradtam, így jobb híján beletúrtam a kisasztalon lévő magazin kupacba.
Találomra kihúztam egyet és megvizsgáltam a címlapot. Mi szerepeltünk rajta. Niall és én, amint mosolyogva, egymás kezét fogva elhagyjuk a szállodát. Azt írták rólunk, hogy milyen boldogan várjuk a babát, mennyire sokat nőtt a hasam, és hogy aranyosak vagyunk együtt. Belelapoztam a többibe és elvétve szinte mindben visszaköszöntünk, még ha csak egy megemlítés erejéig is. A gyereket váró párok, az álom sztárpárok és a közönség kedvencek között is ott voltunk.  Hihetetlen volt látni, hogy beszélnek rólunk az emberek és többnyire pozitív jelzőkkel illetnek.  Hogy elfogadnak, szeretnek minket és a közös gyerekünket... 
 - Azt írják: "Olyan őszinték és ártatlanok, jó rájuk nézni, hogy mennyire boldogok egymás mellett..." - hajolt az újság fölé Niall. - Valóban így van? Boldog vagy mellettem?
 - Boldogabb nem is lehetnék. Viszont őszintének és ártatlannak nem mondanám magam. 
 - Én pedig mondanálak. 
 - Niall. 1. Nem a barátomtól várok gyereket. 2. Erről hazudok is az egész világnak. Ez minden csak nem ártatlan és őszinte. 
 - Igen,  amit elmondtál az tény és való. Viszont én is, és az emberek is a személyedről beszélünk. Mert rád nézünk, és egy olyan embert látunk, aki természetes, őszinte, félénk és ártatlan akár egy bárány. Ezt sugározza felénk a lényed. Miért? Mert ilyen vagy. Vannak emberek akiket könnyű rosszul megítélni elsőre, mert csalóka a külsejük. De nem téged. Te pont az a visszahúzódó, aranyos lány vagy aminek látszol. Az meg, hogy voltak dolgok amik kicsúsztak a kezedből természetes dolog, mindenkivel előfordul.
 - Mondjak valamit? - kérdeztem halkan.
 - Na?
 - Te is pont az a végtelenül jólelkű, édes srác vagy aminek még rajongóként megítéltelek. 
 - Egy fiú nem éppen ezt akarja ám hallani - húzta el a száját bedurvázva. - Hanem mondjuk, hogy bátor, férfias, hihetetlen vicces. Nem édes... Pff. Mi vagyok én egy sütemény? - tárta szét a  karját méltatlankodva. 
 - Hmm... hát amilyen finom vagy még az is lehet - húztam magamhoz egy kiengesztelő csókra. - Na de ne rontsd el a pillanatot, inkább örülj, hogy a jófiú kártyát húztad és a badboy megmaradt Harrynek, különben nem így történtek volna az események és nem ülnék itt. 
 - Azért Harry sem panaszkodhat... 
 Nem voltam benne biztos, hogy arra céloz, hogy vele ellentétben Harryvel már lefeküdtem, viszont inkább nem is kérdeztem rá. Féltem a választól. 


 Édesanyja házának ajtajában álltunk kéz a kézben, csomagokkal a hátunk mögött.  A taxi ajtajának utolsó csapódására léptek hangoztak fel odabent. Majd mielőtt bármit is csinálhattunk volna, már meg is pillantottuk a középkorú nőt. 
 - Hát őt meg minek hoztad?! - nem túl kedves de annál őszintébb első mondat hagyta el a száját üdvözlés helyett, miután ajtót nyitott nekünk.
 - Nem is mondtad neki? -  kértem számon Niallt megrökönyödve, ugyanis szerintem nem épp elhanyagolható  dolog engedélyt kérni a szülőtől, amikor vendéget viszünk haza, még akkor is, ha már felnőtt világsztár az adott gyerek. 
 - De... vagyis konkrétan nem. Azt mondtam neki, hogy egy meglepetéssel jövök. 
 - Hát ez aztán a "kellemes" meglepetés - öltött erőltetett mosolyt az arcára  Maura. - Mondanám, hogy örülök a találkozásnak, de akkor hazudnék. 
 Sejtettem miért reagált rám így és nem igazán ért váratlanul a rideg fogadtatás. Felkészültem erre a lehetőségre is, bár pont ettől rettegtem. Hisz valljuk be már az sem az anyák álma, hogy a fiúk ilyen fiatalon egy terhes csajt hozzon haza, nem hogy még más pasitól lévőt. 
 - Anya, miért csinálod ezt?! Nem is ismered! 
 Niallt kicsit kiakasztotta anyja viselkedése, amiért esélyt sem ad nekem, én viszont nem akartam köztük vitát szítani. Nem azért jött haza, hogy veszekedjenek. Ráadásul miattam. Le kellett nyelnem a dolgokat. 
 - Niall hagyd - kaptam el a fiú kezét, hogy magam felé fordítsam és a szemébe tudjak nézni - Semmj baj, én is haragudnék magamra ha a helyében lennék. Ez tök normális reakció egy anyától. 
 Maurához fordultam kézfogásra nyújtva a kezem. 
 - Én viszont örülök, hogy megismerhetem azt az asszonyt aki világra hozta ezt a csodálatos fiút. Kamilla vagyok. 
 Ahelyett, hogy enyhült volna a kedves szavaktól csak mégjobban felhúzta magát. 
 - Az apjának igen! Nem más férfinak, mint egyesek... - forgatta a szemét. - Meg áll az eszem, még szemtelenkedik is - dünnyögte magában ahogy elindult befelé a házba. 
 - Anya fejezd be!! Kamilla kedvesen szólt hozzád! - kiáltott utána dühösen Niall. 
 - Tényleg nem számít Ni - simítottam végig nyugtatóan a karját. - Majd megenyhül ha megemésztette a dolgokat. 
 És elhatároztam, hogy én csak azért is kedves leszek hozzá, hátha rádöbben, túl hamar ítélkezett.
Ám ahogy teltek a napok a várakozásaim ellenére a helyzet nem hogy javult, de erősen romlani látszott. Ott kötött belém ahol tudott és egyszer sem felejtett el elereszteni egy-egy csípős megjegyzést, amikor a helyzet úgy hozta. Természetesen Niall minden alkalommal a védelmembe kelt, ami nem igazán segített egyre lankadó kedvemen és pozitívságomon, főleg, hogy így ők is hajba kaptak. Egyre jobban fájtak ezek a beszólások, mert hiába többnyire ugyanaz volt a mondandójuk, de mindig megtalálta a módját, hogy még az előzőnél is durvább legyen. Bántott, hogy akármit csináltam az neki nem volt jó. Lehettem akármennyire kedves, segítőkész, udvarias figyelembe sem vette, nem változott egy fikarcnyit se a véleménye rólam. Nem látta azt a lányt aki igazából vagyok, csak azt látta bennem aki szerinte tönkre teszi a fiát. És ez fájt. Mert ha kicsit félre rakná azt a negatív és egyben egyetlen dolgot amit tud rólam, akkor talán észre is venné, hogy csakis a legjobbat akarom Niallnek. Hogy pont nem az a típus vagyok akinek a pénze vagy hírneve kell, hanem  egyedül csak a boldogsága érdekel. 
És ha már rám nem is próbál figyelni, legalább azt észre vehetné, hogy a fia végre maradéktalanul boldog. Velem. És ha nem is együtt örülni vele, hisz képtelen rá, de legalább tiszteletben tarthatná az érzéseit. 
De nem. Túl nagy szálka vagyok a szemében, amit ki kell iktatni, mert csak árt...
Egy alkalommal viszont túl messzire ment, és szemembe mondta mindazt amire eddig csak utalgatott. Úgy ahogy gondolta. Nem túl szépen. 
Asztalhoz készülődtünk, így mi hárman. Megvolt a családi idill, meg minden... vagyis igyekeztem minden szavamat úgy formálni, hogy abból ne tudjon kihozni semmit, és mégis sikerült neki... mindig sikerül.
 - Kamilla add ide kérlek a krumpli salátát - szólt hozzám kimérten. Készségesen odanyújtottam, remélve, hogy ennyivel megúsztam. Milyen naiv voltam. 
 - Nem igaz, hogy még ezt sem voltál képes elkészíteni. 
 - De hisz én felajánlottam, hogy... 
 - Igen, én is felajánlottam, hogy nyugodtan visszamehetsz Harryhez és béken hagyhatod a fiamat mégis még mindig itt vagy - vágta oda csípősen, majd negédes mosollyal hozzátette. - Na látod így kellett nekem megcsinálnom a salátát is.
 - Azt sem tudod miről beszélsz! Fogd már fel végre azt, amit az elején is elmondtam, hogy Harry akkor volt neki, egy futó kaland. Ennyi. Ebből becsúszott a gyerek, akit nem volt szíve elvetetni, mi meg közben egymásba szerettünk. És szeretjük is egymást hosszú hónapok óta, Harry pedig azóta képbe sem jött! - még a helyzethez mérve is kissé túl élesen reflektált Niall. Valószínűleg a Harryvel kapcsolatos saját ferdítése érintette annyira érzékenyen. 
 - Igen kincsem, értem. Már az elején is felfogtam, hogy a barátnőd egy ribanc. 
 A levegő megfagyott és úgy éreztem, mintha egy tőrt nyomtak volna le a torkomon. Niall ökölbe szorította a kezét, és láttam, hogy a homlokán lüktetni kezd egy ér. 
 - Hogy mondtad? - szeme szinte nyársalt, de a nő állta a tekintetét.
 - Jól hallottad. 
 - Mondd, te normális vagy?! - dühtől remegve ordított rá anyjára. - Mégis meddig fogod még bűntetni szegény lányt egy olyan dologért, amiért magában amúgy is folyamatosan bűnhődik?? Hibázott és minden erejével azon van, hogy vétkét jóvá tegye, kiteszi a lelkét, hogy neked is a kedvedben járjon, erre te még olyan jelzőket vágsz a fejéhez, amiket sosem érdemelt ki, hogy rá használjanak! 
 - Niall, magadat is és őt is csak áltatod, hogy azt hazudod neki, minden rendben van azzal amit tett.  Nem kell őt ennyire félteni, hadd szembesüljön a csúf igazsággal amit magának kotyvasztott. Mert ti mit modnanátok egy olyan lányra aki 0 ismeretséggel lefekszik valakivel, csak mert híres. Teherbe esik tőle, és nem veteti el, mert abban reménykedik, hogy ezzel sikerül megtartania a srácot. Amikor rájön, hogy igazából hidegen hagyja ő is meg a gyerek is, akkor megpróbál bevágódni a bandatársánál és rávarrni a baba felelősségét is. És mivel az a fiú meg naiv és jószívű, bedől neki és magára vállal mindent a nagyközönség előtt. Nem ribanc? Jobban tetszene az a kifejezés, hogy pénz és sikeréhes érdeklotyó? - undok, gúnyos vigyor terült szét az arcán, mert tudta, hogy ezzel telibe talált. 
Hiába nem volt teljesen igaza, az mindenképpen rosszul hangzott, hogy így látszok kívülről... hogy a szerelmem édesanyja így néz rám. 
Könnyek fátyolozták el a tekintetemet, de nem hagyhattam, hogy előtörjenek. Előtte nem. 
 - Elnézést... ki kell mennem a mosdóba - nem néztem egyikükre sem, csupán leszegett fejjel hátratoltam a széket és csak miután megfordultam nyúltam az arcomhoz, hogy letöröljem az áradatot, ami a másodperc tört része alatt eláztatta . 
Na de jó, fejlődök. Már sikerült nem közönség előtt összeomlanom. Valami haszna csak volt a sok szarnak ami velem történt. Ha ilyen tempóban haladok talán évek múlva nem is bőgöm el magam mindenen. Talán...

12 megjegyzés:

  1. Első vagyok itt és mivel az is szeretnék maradni komiban folytatom majd.

    VálaszTörlés
  2. Fanni! Hányszor mondjam el, hogy még mindig olvaslak és sokan mások is. Nem vagy egyedül! Itt vagyok pont úgy, mint az elején. Igen magadnak írod elsősorban, de tudnod kell, hogyha csak fél, 10 év múlva fejezed be akkor is olvasni foglak, mert hozzám nőt a történet és te is. Nem hagynálak cserben azzal, hogy nem olvaslak és te se minket abbahagyással.

    Remek rész volt, de biztos is voltam benne hogy az lesz. Nem baj ha néha szenvedned kell vele. Ezzel csak még inkább meg fogod becsülni. Büszke vagyok rád, mert nem adtad fel. Tudnod kell, hogy vannak még rajongóid és lesznek még akik a Fannis lezárások miatt dühöngenek majd itt lent. Köztük leszek én is.

    A részről pedig: Szegény Kami de azért Maurát is megértem. Melyik anya ne reagálna így? Csak túl ment egy bizonyos határon. Niall helyében meg leléptem volna Kamillával és nem hagytam volna a terhes barátnőmet szenvedni. Jaj még annyi mindent írnék de lassan lemerülök és egyszer abba is kéne hagynom szóval remélem leírtam minden fontosat. ☺ És ezekutan még annyira se merek rád írni, túl jó író vagy.
    Puszi -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan kis cuki és hűséges vagy, hogy az elkepesztő!😭❤
      Nagyon imádlak!
      Na majd én rádírok akkor valamikor😉

      Törlés
  3. Szia Fanni ��
    Enis itt vagyok meg mindig es imadom amit csinalsz !!! Elkepeszto hogy minden resszel meglepsz, mindig ujat hozol . Nagyo. sokan szeretunk es olvassuk a reszeidet hidd el itt vagyunk es szeretunk en meg sokaig szeretnem olvasni ezt az elkepesztoen jo tortenetet de sajnos ezt nem en dontom el meddig fog tartani addig is amig olvashatom minden egyes reszt izgulva meglepetten vagy boldogan fogok varni . puszi Anna��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annaa! Olyan jó téged megint itt látni, a végefele már nem sűrűn olvashattam a komijaidat, úgyhogy nagyon örülök, hogy visszatértél.☺️
      Jól estek a szavaid! Puszii

      Törlés
  4. Szia Fanni!
    Huu hát elősször irok de örömmel, nem nagyon szoktan kommenteket írni de hozzád a blogodhoz megéri!!
    Fantasztikus íro vagy aki szenvedéllyel és örömmel ír!! ❤❤
    Én akar egy évet is várok egy kövi részért (azért ne húzd addig) csak olvashassam emrt nagyon tetszik a sztorid teljesen át tudom élni neked hála mert nagyon jól írsz.
    Szólval nagyon büszke vagyok,hogy egy fantasztikus írónőtől sajáthitahatom el az írás világát
    Nem terveztem ilyen hosszura még annyit ,hogy Köszönöm puszi és nagy ölelés! ❤❤
    Xx Bibi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor hatalmas megtiszteltetés, hogy velem kivételt tettél! Köszönöm☺️
      Sajnos, amilyen tempóba haladok elképzelhető az az egy rész😅 Nem, ne aggódj annyi talán nem.
      Örülök, hogy példa lehetek! Köszönöm a kedves szavakat!❤ hatalmas ölelés! 🌤

      Törlés
  5. Szia Fanni!
    Ugh,hát borzalmasan régen hallottam felőled és nem csak így blog szempontjából, na de a lényeg,hogy megint fantasztikusat alkottál és mindig a legjobb időben tudod hozni a részeket:)
    Szerettem,hogy megint tudtál érzelmet kihozni belőlem❤ Imádtam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát szia drágám!🤗
      Igen, elég régen beszéltünk, de amint látod egy komi megírásához is hónapok kellenek, annyira "sok" időm van😏 Ígérem valamikor megkereslek!
      Örülök, hogy jól jött ez a rész a lelkednek❤ Puszillak

      Törlés
  6. Kedves Fanni! :)
    Amikor láttam (bár egy kicsit késve), hogy tettél fel új részt, hirtelen kedvet kaptam, és a legelejétől újraolvastam egy röpke délután alatt, hogy megint belerázódjak a sztoriba. (megérte)
    Még mindig imádom a szereplőket, nagyon jól tudod átfuttatni az egyik "jelenetet" a másikba, ezért öröm olvasni. :)
    Szerintem vagyunk itt páran, akik akár két-három hónapot is tudnak várni egy-egy részre, ha kell neked ennyi idő a megírására. Tudom, hogy milyen, amikor az ember képtelen értékelhetőt alkotni, legyen ez a motiválatlanság, vagy csak idő-, illetve ihlethiány. Mind a három nagyon rossz tud lenni (én ilyenkor szenvedek :D), ezért kitartás, és ha csak a saját nevemben beszélhetek is, biztosíthatlak, hogy én türelmesen várom a következő részeket! ♥
    Timi (úgy döntöttem, hogy így kicsit személyesebb, mint a Swarovski :D)

    VálaszTörlés
  7. Nekem nagyon tetszik a blogod az elejétől kezdve olvasom és mindig izgalommal várom az új részeket és szerintem ezzel nem vagyok egyedül mivel nagyon jól írsz és érdemes várni a részekre csak igy tovább. :)
    Üdv:Egy rajongód 😉😊❤

    VálaszTörlés